Első KEFO Öregdiák Találkozó

Svédasztal2010-ben első alkalommal rendeztük meg a Kecskeméti Főiskola mindhárom karán végzettek közös találkozóját. Az eseményt a karok bemutatkozása mellett napközben érdekes programok este pedig zenés táncos mulatság tették színessé.

A regisztrációs pultok mögött Öregdiák Magazinnal -amelynek címe: KEFO Múlt Jelen Jövő - és Kecskeméti Főiskola logóval ellátott bögrével  ajándékoztuk meg a résztvevőket. Minden karon bemutatkozott a főiskola központi egységeként működő Karrier Tanácsadó és Hallgatói Szolgáltató Központ

Az érdeklődők összefoglalót hallhattak a főiskoláról és a karokon zajló fejlesztésekről. Kísérő segítségével körsétát tehettek az épületekben.  

          


A „szabadon választható" programok közül mindenki kedve szerint válogathatott, lehetőség volt:

  • Pincelátogatással egybekötött borkóstolón részt venni (Dimenzió Borászat) (élménybeszámoló itt )
  • Megismerkedni a szakrális tánccal és a selyemfestéssel (Kanyó Judit) (élménybeszámoló itt )
  • Borfelismerő játékon megmérettetni a tudást (Fáklyás Pince)
  • Sport programokon keretében teniszezni és/vagy összemérni az erőt + szurkolni a női és férfi focin, kosármeccsen (vendégünk volt Zombor Gábor valamint a Knorr-Bremse férfi focicsapata)


     
       

 

A napot este svédasztalos vacsorával egybekötött zenés táncos mulatság zárta. 
A vacsorát Kecskeméti Krisztián mesterszakács ajánlásával a GAMF konyha dolgozói készítették el.
 Szívhez szólóan énekelt Leskowsky Laura.
A Fáklyás Pince által berendezett „bor-bárban" mindenki kedvére válogathatott,
a kávézó sarokban a Dallmayr Kaffee várta vendégeinket.
Rokker Zsoltti humorista mindannyiunkat kacajra bírt.
A KEFO-s párok köszöntését követően megkezdődött a tánc, a talp alá valót a Caravan Együttes húzta.

A találkozóról készült képeket itt tekintheted meg: http://hszk.kefo.hu/oregdiak/index.php?option=com_gallery&Itemid=408 

 

 

  

 

 

 

Ünnepeljünk jövőre is együtt, szeretettel várunk vissza a KEFO-ra! 

Kövess bennünket!

Hírlevél

Eseménynaptár